A próbavásárlások (ide értve a Próbalátogatást, a Próbatárgyalást és az Ügyfélszolgálatok ellenőrzését is) ma már az egyik leghatékonyabb eszköz, hogy egy vállalat információt kaphasson az értékesítés helyén, illetve az ügyfélszolgálatokon dolgozó munkatársai által nyújtott tényleges teljesítményről, az adott szolgáltatás minőségéről, és a vásárlók véleményéről.
A tárgyi környezetre és a szolgáltatás folyamatára vonatkozó objektív adatokat, valamint a szolgáltatás emberi tényezőivel kapcsolatos szubjektív információkat egyaránt közvetítünk.
- Képet kaphat arról, hogy milyen területeken van eltérés a szolgáltatás tervezett és tényleges minősége között.
- Hogyan teljesülnek az elvárások, a támasztott követelmények és a rögzített standardok.
- Továbbá szolgáltatásunk segítségével információ nyerhető a fogyasztói véleményekről, visszacsatolható a vásárlói elégedettség, és feltárhatóak, beazonosíthatóak az új igények.
- Megfigyeljük és elemezzük azokat a szempontokat, amelyeket az Ön igénye alapján együttműködve alakítunk ki.
- A kutatások vonatkozhatnak a saját vállalatára, az Ön viszonteladóira, partnereire, illetve konkurenseire egyaránt.
- Ügyfélszolgálatokra koncentráló vizsgálat lehetővé teszi az Ön számára, hogy aki egyszer felkereste, visszajöjjön újra, a megszerzett vársárlót meg is tartsa, hogy ügyfelei folyamatosan érezzék a kivételes kapcsolat előnyeit.
A próbavásárlások, illetve a felmérések lebonyolításának technikája, hogy a megbízónk ügyfélkörét reprezentáló mintán, „tipikus vásárlót szimuláló” vagy az „elvárásokat ismerő képzett” kérdezőbiztosaink segítségével, egy közösen kialakított tesztlap alapján, az Ön által kért módon (személyesen / telefonon / levélben / web-es felületen), teljes hálózati szinten teszteljük, felmérjük és értékeljük a nyújtott szolgáltatást, illetve az értékesítést.
A vizsgálatainkat titkos felméréssel, nyílt megkérdezésekkel, adatbázisból mintavételes megkereséssel, önkéntes válaszadással, pre- és posztkutatásként egyaránt tudjuk biztosítani.
A próbavásárlások kiegészíthetők az emberi és tárgyi tényezők mélyebb vizsgálataival, így például:
Termék-, forgalom-, és árfigyelés, melynek segítségével Ön felmérheti, hogy az adott értékesítő mennyiért árulja az Ön termékét, milyen kedvezményeket nyújt, mekkora készletet tart belőle, milyen forgalmat bonyolít, stb.,.
POS tracking, melynek segítségével Ön megtudhatja, hogy a központi értékesítési és marketing előírásoknak megfelelően történt-e a termékkihelyezés. Az arculati és marketing elemek alkalmazása az adott értékesítési helyen megfelelő-e. Ellenőrizheti az arculati anyagok meglétét, minőségét és aktualizáltságát.
Auditok, melyek lebonyolításával Ön ellenőrizheti, hogy megfelelő úton haladnak az egységes színvonal eléréséhez, az önaudit segítségével teljes részletességgel, komplex visszacsatolást kaphat alkalmazottai munkájának hatékonyságáról, színvonaláról. |